2017. november 1.
XVI. évfolyam 11. szám.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
KÖNYVAJÁNLÓ
TARTALOM
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
mikroszkóp
4. oldal
elfeledettek
5. oldal
gondolatok
A MEK-ről letölthető művek
Munkatársaink Honlapjai
Ajánlott Honlapok
Hominem te esse memento

Játsszuk most azt, hogy jók vagyunk.
Hogy nem bántunk meg senkit sem mától,
Hogy szeretjük egymást mind önzetlenül,
S békében élünk a földkerekén: bárhol.

Játsszuk azt, hogy megértők vagyunk.
Hogy nem fordítjuk el fejünket másról,
Ha látjuk, hogy embertársunk bajban van,
S nem mer kérő kezet nyújtani: önmagától.

Játsszuk azt, hogy nincs bennünk harag.
Nem súgunk össze mások háta mögött,
Nem áskálódunk vagy rekesztünk ki többé,
És nem törünk pálcát eztán: senki fölött.

Játsszuk azt, hogy méltók vagyunk
Teremtőnk előtt az ember elnevezésre.
Játsszunk hát emberséget mindannyian,
Hogy béke költözzön lelkeinkbe: végre.

M. Laurens
JÁTSSZUNK EMBERSÉGET!
A szakadt égen át áthullik a világ,
mit ócska garasként elgurít az Isten.
Ki gyenge, nem gyilkol, csak gyökereket rág.
Hideg a köztűzhely, se félkész, se frissen
sütött olcsó mócsing, csak zsíros, rongyos ing,
meg a gatya, mi lóg a kizsebelt népen.
A lét odébb kúszik, fenn dögevő kering.
Tiszte csak tizedel. Mi tartja majd féken?
Ő mossa kezeit, megvetőn ránk legyint.
A mocskos falon lóg, ránk ragyog keresztje.
Velünk megcsinálják, de nélkülünk megint.
Hit, haza és remény igánkra feszítve.

Nagy Antal Róbert
Megint
Perlmutter Izsák: Férfi hátakt.
Itt, a periférián mindig szürke köd szitál,
csend fojtja meg a hangokat,
mindenki néma, hallgatag,
a fények kihunynak, a színek
lassan semmivé fakulnak, áll az idő,
felrémlik néhány volt pillanat, aztán
egykedvűen dől hátra a ma.

Ketrecbe zárt a létezés, nincs egérút,
bizsu itt az arany is, és érdem a hallgatás,
nincs más, mint por-piszok,
nemtelen bosszú a múltból,
átok a jövőn, kézen-közön eljátszott becsület,
megtört lendület, pókhálón settenkedő villám,
apró moraj az égben - Istent zavarjuk.

Oltár előtt a vénasszony kar rosszul kontráz,
sunyin gyűlölik egymást, unalom ül a tömjénfüstön,
szende szűzlányok ujjukon számolják
"szeret-nem-szeret", unják a kötelezőt,
és viszket az erogén zóna, pad alatt simogatva
néha a mennyben járnak, majd szemlesütve
meggyónják, és a penitenciát
a fiatal pap adja, elbújva a paplakba`.

Rohadt ez a csend itt a periférián,
ahol mindig valami felejtő köd szitál,
fénytelen, színtelen, hangtalan, hazug álság,
hol minden az utolsó harangszóra vár.

Tiszai P. Imre
Periférián
Tabáknak, a túlvilágra

Megfélemlítve a nemzet fele.
Megvásárolva cirka negyede.
És megalázva, ki ember maradt
a fékevesztett jogtiprás alatt.

Ez az állapot vitt el, nem a rák,
folytattad volna harcodat tovább,
ha úgy ítéled: eredménye lesz.
Hogy életben maradni érdemes.

Küzdöttél volna még tovább a kórral,
dacolva testi-lelki fájdalommal,
ha csöpp  remény is maradt volna még,
hogy egyszer mozdul majd e béna nép.

De láttad, hogy már rég nem képes erre,
s a lelked kínja tested is kikezdte,
így hát  a kórnak  roppant könnyű volt
megtörni  azt, ki meg sosem hajolt.

Te nem maradhatsz tétlen odafent sem,
rájössz hamar, hogy ott sincs rend, a mennyben,
s – elnézve  a sok  elkanászodott
angyalt – Az Úristent ostorozod

Baranyi Ferenc
A halál igazi oka
gyalog mentem,
se pénzem, se kedvem nem volt vonatra ülni,
lehajtott fejjel gyalog mentem,
esteledett, a zúzottkövek kezdtek kihűlni,
épp csak sejlettek a sínszálak,
én számoltam a talpfákat,
egy-kettő, egy-kettő, közeledett a teremtő
kétszáz tonna dübörgő vason,
csak mentem, lehajtott fejjel, hallgatagon.
nem néztem hátra, nem érdekelt mi lesz velem,
akár egy cipőt, elnyűttem az életem,
nincs másik, mint a gyermeknek, ha orrát szipogva
anyja kötényébe fújja,
hogy játék volt az egész, kezdjük újra,
növesszek körmöt, tanuljak meg járni,
Istenként vízen, ne kelljen ladikba szállni,
ha a túloldal fáit vörösre borzolja a szél,
bár mindegy hol szikkad, a vér itt is, ott is vér.
azt ígérte megmutatja szívét nekem az ég,
kigombolta mélykék vászon ingét,
ám alatta se hús, se csont, csak a semmi,
hej, de nehéz lehet itt Istennek lenni,
és hol az éden, tán' azon a pár pisla rézfilléren,
hol van apám, akibe annyian lábat töröltek,
csak cipelem azt pár lapátnyi nehéz földet,
másom sincs, tán' egyszer ez a mondatom:
a világ szívét látjátok, ha széttépem mellkasom.


Fövényi Sándor
Gyalog mentem
...csak tudnám merre az út,
merre süllyedtek el a sziklatorlaszok,
hol a magam vakoknak még egy
kapaszkodó, mit remegve megtalálnak..?

..hol a gyémánt erdő, a zöld mező,
kék ég, s a  szorgos méh sietve,
hol zeng döng ha bezár az este,
mint ha örök élete lenne..?

..s az ostorhangokat hogy
kerüljem el tört derékkal, megtaposva,
az égi zajjal összekötve ki itél,
ki öl itt szolgaként..?

..hogy el a szent arcátlanságot,
a vágy kék violamezőit,
a halál édes ölelését,
a hozsanna fényeit,
a pokol izzó mezeit ?

Letenye 2017.01 .11.

Rada Gyula
Merre az út
Megyünk, mindig megyünk,
vonszoljuk magunkat
valami cél felé,
ami vonz sokunkat,
de nem tudjuk, miért
olyan nehéz...

Megyünk, mindig megyünk,
álmokat kergetünk,
boldog vidámakat,
és rossz lidérceset,
de már álmodni is
olyan nehéz...

Tudja-e valaki,
hogy az a rögös út,
amelyen most járunk,
elvezet a célhoz,
mely meghatározza
majd sorsunkat?

Hiszen lehetetlen
egy álomfosztott célt
követni!
Menni, mindig menni,
vonszolva magunkat
a semmi felé,
és tudni,
nem lesz megérkezés.

Szeicz János
Az élet vándorai
Benépesült az őszi ég
Vándormadarak rajával,
Tele van a ködfátylas lég
Búcsúdalunk bús dalával.

Úgy röpülnek, úgy sietnek
Erről a bús hervadt tájról,
Még vissza sem tekintenek
Az ég borús távolából.

Boldogok ők, mert mehetnek
Virulásba, napsugárba.
Ahol örök tavaszról zeng
A fa lombja, a víz árja.

Nekem nincs szárnyam, mely vinne
Mosolygó, fénylő tájakra.
Hol öröm és kedv hevítne
S megszűnne lelkem fájdalma.

Jön a tél, s én itt maradok
Ködbe veszve, zord bilincsben,
S holtra dermedt álmok, dalok
Koporsója lesz bús szívem.


1896-1942
Költő Nagy Imre
Benépesült az őszi ég
............
A. Túri Zsuzsa: Párbaj
Albert Lőricz Márton: Elfogy a jó
Asperján György: Mi utánunk...
Bodó Csiba Gizella: Félálomban :
Bokros Márta: Tűnődő
Debreczeny György:
kedvem volna kiönteni a szívem
Dobrosi Andrea: Szeretni születtem
Juhász Ferenc: A vén fa alatt
Kaskötő István: Kerekes Zsuzsika
Ketykó István: Vinnélek magammal
Kolev András: Az Ősz
Koosán Ildikó: Mellékutcán
Kő-Szabó Imre: Mellékvágány
Lászlóffy Csaba: Rondó (2)
Lehoczki Károly: Ünnep
Lelkes Miklós: Az ősz házában
Ligeti Éva: Valamit tenni kéne
Molnár Jolán: kódolt szabadság
Nógrádi Gábor: A jövő megsejtése
Nyakó Attila: Sic transit gloria mundi
Péter Erika: Kakofónia
Pethes Mária: félhomálylok
Thamássy Nagy Géza: Esőben veled
Vadász János: Nembúcsú
Végh Sándor: Ikerversek 2.
Verasztó Antal: Alkonyatban


Köves József
rovata
Váci Mihály
versek
Asperján György
rovata
Anton Bruckner
Symphony No: 7
Adagio